2017. január 4., szerda

Tippek Linux kompatibilis számítógép összeállításához és hardver vásárlásához

Ezzel a bejegyzéssel elsősorban a kezdőknek és a Linux iránt érdeklődőknek szeretnék segíteni néhány tippel, hogy hogyan és mit érdemes vásárolni és csinálni, ha Linux kompatibilis hardvert (és összességében Linux kompatibilis számítógépet) szeretnénk venni/összeállítani.
Előre összeállított PC helyett érdemes kézzel kiválasztott eszközökből összerakni a PC-t. Ez rugalmasságot nyújt ahhoz, hogy kiválaszd a legjobb hardvereket és ezzel együtt biztosítsd a Linux kompatibilitást.
Tapasztalataim alapján manapság leginkább az USB-s Wifi adapterekkel szokott gond lenni.
Vegyük például az én esetemet: 4-5 USB-s Wifi van nálunk, ebből Linux alatt 1-2 megy csatlakoztatás után automatikusan. Viszont a jó hír, hogy már a gyártók is felismerték, látják az igényt Linux kompatibilis hardverekre, az egyik USB-s Wifi adapterem dobozán is jelölve van a Linux kompatibilitás, így ajánlott olyan eszközt venni, amin fel van tüntetve, hogy kompatibilis Linuxszal.
De ez sem feltétlenül szükséges, főleg ha már rendelkezünk meglévő Wifi adapterrel, mert egyes disztribúciók esetében lehetőség van Windows XP-re írt driverek használatára is. Bár ez inkább régebbi eszközök esetén segíthet, de azért jó tudni, hogy ilyen lehetőség is van.
Erről bővebb információt a néhány bekezdéssel lejjebb linkelt cikkben olvashatsz.
Mindez természetesen beépített Wifi adapterekre is vonatkozik. Ez napjainkban tipikusan laptopoknál vagy egyéb mobil eszközöknél fordul(hat) elő. De ha ilyen eszközt vásárol az ember, akkor előtte mindenképpen ajánlott az interneten való keresés Linux kompatibilitási problémák után.

A Wifi mellett gondok lehetnek még Bluetooth eszközökkel is. Bár nekem ilyen eszközzel nem volt problémám. Való igaz, nem is túl sűrűn használok ilyet. Igazság szerint évek óta nem használtam Bluetooth eszközt és akkor is talán csak néhányszor, így ehhez a részhez különösebben nem tudok mit hozzáfűzni, de érdemes vásárlás előtt itt is utánajárni a dolgoknak.

Jó néhány éve még elmondható volt, hogy a grafikus kártyákkal is bőven előfordultak kompatibilitási problémák, azon belül is az AMD kártyáival. Talán még ma is előfordulhat időnként, bár én is AMD kártyát (AMD Radeon HD 6450) használok évek óta és nincs vele gond Linux alatt.
Az Nvidia kártyái történetesen jobbak a Linux kompatibilitásban, így érdemes ilyet vásárolni, már amennyiben egyáltalán szükségünk van rá.

Fontos tudni, hogy ha nem játszunk a számítógépen modern, nagy gépigényű játékokkal, akkor nem szükséges külön grafikus kártyát vásárolni. A modern processszorok elég jó grafikus teljesítménnyel rendelkeznek és ha egy Intel processzort veszel, akkor jó kezekben vagy: Az Intel nagyon jó Linux támogatással rendelkezik és az összes grafikus dolog menni fog anélkül, hogy bármit külön csinálni kellene hozzá. Néhány újabb játékot már a modernebb integrált grafikus kártyák (például Intel HD Graphics 5000, Intel Iris Graphics 5100, Intel Iris Pro Graphics 5200, Intel HD Graphics 6000, Intel Iris Graphics 6100, Intel Iris Pro Graphics 6200) is képesek játszhatóan futtatni. A zárójelben felsorolt grafikus kártyák 2012-es és 2013-as modellek és több 2014-es és 2015-ös játékot is képesek futtatni. Vegyük például a Call of Duty: Advanced Warfare (2014) játékot: Az Intel HD Graphics 5000 alacsony grafikai beállításokkal és 1024x768-as felbontással 25.4 fps-sel, az Intel HD Graphics 6000 pedig 33 fps-sel futtatja a játékot.
Az előző példákon kívül ide sorolható még az Intel HD Graphics 4600 is, ez a kártya az előzőleg megadott beállításokkal 31.25 fps-sel futtatja a játékot és ez is egy 2012-es kiadású grafikus kártya. Tehát az integrált grafikus kártyák is sokat fejlődtek az elmúlt években. A határesetnek ennél a játéknál az Intel HD Graphics 4400-at mondanám, azzal a grafikus kártyával már csak 21.35 fps-sel megy a játék. De még azzal is sok játék játszható. Bővebb információkért érdemes megnézni az Intel listáját a játszható játékokról a különböző grafikus kártyákra vonatkozólag.

Egyes esetekben az alaplappal lehet még gond. Ezen belül is az olyanokkal, amikben UEFI Secure Boot található. Ez a modernebb alaplapokat érinti, tehát ha régebbi számítógéppel rendelkezünk vagy olyan gépet veszünk, amiben régebbi alaplap van, akkor a dolog nem érint minket.
Új alaplap vásárlásánál viszont nem árt erre odafigyelni. A problémák elkerülése érdekében alaposan járj utána, hogy olyan alaplapot vegyél, amiben kikapcsolható az UEFI Secure Boot. Fektess bele annyi időt, amennyit csak tudsz, hogy megtaláld az adott alaplap bármilyen Linux futtatásával kapcsolatos problémáit.
Bővebb információt az UEFI Secure Boot kikapcsolásáról itt találsz: UEFI SecureBoot kikapcsolása.
A linkelt 6 oldalas cikk főcíme "Gyakori Linux problémák és megoldásuk", így ha később problémákba ütközöl a Linux használata során, lehetséges, hogy a cikkben leírtak segíteni fognak, így érdemes könyvjelzőzni.
Például van a hivatkozott cikkben (a negyedik oldalon) leírás arra is, hogy hogyan használj Wifi-t Linuxon Windowsos driverekkel.

Az általam leginkább ajánlott disztribúciók az Ubuntu Linux és a Linux Mint. A fenti leírás is e kettő disztribúciót veszi alapul.

Ha mégis úgy döntünk, hogy előre összeállított gépet veszünk, akkor léteznek Ubuntu minősítéssel rendelkező számítógépek, laptopok, valamint telefonok és táblagépek és egyéb eszközök is. Ezek listáját az alábbi (hivatalos Ubuntu) oldalon találjuk meg: Ubuntu Certified Hardware.
A "Desktop" feliratra kattintva választhatsz asztali számítógépek és laptopok közül, a "Phone and Tablet" lehetőségre kattintva pedig a telefonok és a táblagépek közül választhatsz.

Ha a fenti listán nem szereplő eszközöket veszünk (vagy tervezünk venni), akkor mindig keressünk rá az adott gyártó és az eszköz típusára az interneten a "Linux kompatibilitás" szavakkal.

Ezen a linken pedig olyan - gyártó szerint rendezett - laptopokat és netbookokat találhatsz, amik biztosan futtatják a Linuxot.

Érdemes az általunk használni tervezett és más disztribúciók honlapján is körülnézni. Nézelődj hardver inkompatibilitással kapcsolatos gondok után és nézd meg, hogy vajon megoldódtak-e már a problémák vagy sem, amennyiben találsz ilyeneket.

A számítógép megvásárlása előtt nézd meg, hogy az eladónak rendes, megértő visszavételi, visszatérítési feltételei vannak. (Csak a biztonság kedvéért.)

Ha új számítógép vásárlása/összeállítása mellett döntünk, akkor a zökkenőmentes és hosszú távú használat érdekében mindenképpen ajánlott legalább 4 magos processzorral és legalább 4 GB, de inkább 8 GB vagy több memóriával rendelkező számítógépet venni/összeállítani. Ezek már elérhető áron (akár 40-50-60 ezer Ft körül) kaphatóak/összeállíthatóak és hosszú évekre jó szolgálatot fognak tenni.
Már 75-80 ezer Ft körül kapható olyan számítógép összeállítás, ami 6 magos processzort tartalmaz.
Érdemes jól megválasztani/megfontolni, hogy mit veszünk. Sokat változott a helyzet azóta, mióta én vettem számítógépet.

Ajánlott előkészületek a választott disztribúció telepítése előtt
Ha már megvásároltuk az adott számítógépet vagy laptopot vagy esetleg jelenleg is rendelkezünk egy olyan géppel, amire Linuxot telepítenénk, de eddig Windows futott rajta, akkor célszerű előbb kipróbálni az adott disztribúciót Live (telepítés nélküli) módban (LiveDVD-t vagy LiveUSB-t), mielőtt telepítenéd. Érdemes alaposan letesztelni minden használni kívánt hardvert, hogy rendesen működik-e.

Ha megfelelőnek tűnik, akkor készíts egy biztonsági másolatot a meglévő meghajtó tartalmáról (ha van), majd telepítsd dual-boot-ot használva, ha van már meglévő operációs rendszer a gépen. Ha a telepítés megszakad, állítsd vissza az eredeti állapotot, hogy tovább tudd használni a számítógépet.
Alternatív lehetőségként kiveheted az eredeti meghajtót és kicserélheted egy üressel vagy egy olyannal, amire már telepítetted (egy másik számítógép használatával) a kívánt Linux disztribúciót.

Megjegyzés: A meghajtó kicserélős módszer Linuxszal működik, Windowszal egyszerűen nem kivitelezhető. Amikor a Linux bootol, új hardverek után kutat és ha egy teljesen új rendszeren találja magát, akkor megteszi a megfelelő konfigurációs és driveres finomhangolásokat. Az egyetlen alkalom, amikor ez gond lehet, ha specifikus hardvert használunk, például egy WiFi vezérlő, ami zárt illesztőprogramot igényel vagy nem található hozzá driver. Én általában elintézem, hogy legyen nálam használatra kész kompatibilis USB hálózati vezérlő, ha a hardver nem rendelkezik vezetékes kapcsolattal. Ez lehetővé teszi számomra, hogy felmenjek az internetre, hogy letöltsem a kívánt Wifi kártya illesztőprogramját.

Ha esetleg elakadtunk a telepítésben/használat közben (vagy bármi másban) vagy nagyon nem vagyunk biztosak valamiben (és nem találunk megoldást a problémánkra sehol), nyugodtan kérdezzünk a tervezni használt disztribúciónk weboldalának fórumán/fórumain, levelező listáin vagy IRC csatornáján, esetleg Facebook oldalán.
Ilyen szempontból is ajánlani tudom az Ubuntu Linux és Linux Mint disztribúciókat. Nagyon rendes, nagyon segítőkész közösség van mögöttük, csak merni (és tudni) kell (megfelelően) kérdezni.
Minél pontosabban, részletesebben tesszük fel, fogalmazzuk meg a kérdésünket, a közösség annál hamarabb és annál nagyobb eséllyel tud majd a kérdésre megfelelően válaszolni, segíteni.

A fenti meghajtó kicserélős módszer egyébként még nekem is új, pedig én 2007 vagy 2008 óta használok Linuxot. Már nem is emlékszem pontosan. Mindig tanul valami újat az ember, annyi biztos.
Összességében remélem, hogy valamilyen szinten hasznára vált ez az írás a kedves olvasónak.
A bejegyzést részben saját tapasztalatokra alapozva, részben pedig külföldi cikkek, valamint egy magyar nyelvű cikk felhasználásával/hivatkozásával készítettem.    

Felhasznált források:
7 Ways to Ensure You Get A Linux Compatible Computer
The new Linux user's hardware buying guide
Intel HD and Iris Graphics - Wikipedia
Intel HD Graphics 4400 - NotebookCheck.net Tech
Intel HD Graphics 4600 - NotebookCheck.net Tech
Intel HD Graphics 5000 - NotebookCheck.net Tech
Intel HD Graphics 6000 - NoteboockCheck.net Tech
Call of Duty: Advanced Warfare Benchmarked - NotebookCheck.net Reviews
Playable Games List for Intel® Graphics Drivers
Gyakori Linux problémák és megoldásuk

1 megjegyzés: